A német kormány vésztervet fontolgat arra az esetre, ha nem csillapodik a menekültáradat. A tervben szerepel a határok lezárása, valamint a biztonságos harmadik országból érkezők belépésének megtagadása – írja a Bild német napilap.
A forrásmegjelölés nélküli írás szerint a szövetségi kormány fel akar készülni arra a helyzetre, ha Németország már nem lesz képes annyi menekültet befogadni, mint eddig. A vészterv bevezetésével, „messzemenően” lezárnák az ország határait és „ideiglenesen” megtagadnák a belépést a biztonságos harmadik országból érkező menekültektől, „azaz szinte mindenkitől”.
A felső számhatárról is szó esett
Angela Merkel, a CDU elnöke és Sigmar Gabriel alkancellár, a SPD vezetője egyetért abban, hogy az Európai Unió „nem eshet szét a menekültkérdés miatt”, és ebben „Németországnak nagy felelőssége van”. Mindketten úgy gondolják, hogy az érkezők számát „jelentősen csökkennie kell”, ezt írásban rögzítették is. Konkrét számot nem írtak, mert Angel Merkel el akarja kerülni a felső létszámhatár körüli vitát. A Bild azonban úgy tudja, hogy évi négyszázezerre szeretnék csökkenteni az országba érkező migránsok számát.
A lap szerint a CDU december 14-én kezdődő kongresszusán határozatot szeretne hozni arról, hogy ha nem vezetnek eredményre a menekülthullám csillapítását célzó erőfeszítések, valamint Törökország a vállalásai ellenére nem csökkenti gyorsan és érezhetően az EU-ba átkelő menedékkérők számát, akkor „további intézkedéseket” fog tenni.
Egyszer már majdnem behúzták a kéziféket
A kormány három hónapja már majdnem „behúzta a vészféket”, vagyis napirenden volt a határ lezárása – írja a Bild. Szeptember 13-án este (mikor a berlini vezetés bejelentette, hogy ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést) az eredeti tervek szerint a határellenőrzésért felelős szövetségi rendőrség 21 századának kiadtak volna egy bevetési parancsot, amelyben az állt, hogy meg kell tagadni a belépést az EU-n kívüli országok azon állampolgáraitól, akiknek nincs jogosultságuk a beutazásra, akkor is, ha jelzik, hogy menedéket akarnak kérni Németországban. Angela Merkel azonban Thomas de Maiziere belügyminiszterrel telefonon folytatott megbeszélése után „az utolsó percben” lefújta a tervet, így végül a határellenőrzést ugyan visszaállították, de a menedékkérőktől nem tagadják meg a belépést.